A válás vagy különválás az élet számos területét érintheti. Hatással lehet ránk érzelmileg, fizikailag és anyagilag is. Megváltozhat az otthonunk, a mindennapi rutinunk és az anyagi helyzetünk. Új lakhatási körülményekhez kell alkalmazkodnunk, a bírósági ügyek pedig további terhet jelenthetnek. Családunkkal és barátainkkal való kapcsolataink is átalakulhatnak. Mindezek mellett újra kell gondolnunk azt is, hogyan leszünk továbbra is jelen gyermekünk életében, és hogyan tudjuk megőrizni szülői szerepünket, identitásunkat ebben az új élethelyzetben.

A különválás során sokféle érzést élhetünk át. Lehetünk szomorúak, dühösek, bizonytalanok, félhetünk a jövőtől, vagy akár magányosnak is érezhetjük magunkat. Az is természetes, ha a nehéz érzések mellett megkönnyebbülést érzünk. Nincs egyetlen „helyes” módja annak, ahogyan ezt az időszakot megéljük.

Különösen nehéz lehet, amikor a saját veszteségeinkkel egyszerre kell továbbra is szülőként jelen lennünk. Miközben mi magunk is próbálunk alkalmazkodni az új helyzethez, a gyermekünknek szüksége van ránk: a figyelmünkre, a kiszámíthatóságra és arra, hogy érezze, számíthat ránk.

A különválás egyik fontos feladata, hogy felismerjük és kezeljük a bennünk megjelenő érzéseket, miközben szülőként továbbra is biztonságot tudjunk nyújtani gyermekünk számára.

Ehhez azonban időre, önreflexióra és támogatásra van szükségünk. A különválás időszakában könnyen kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor a bennünk lévő feszültség, harag, szorongás vagy csalódottság eláraszt bennünket. Ilyenkor nehezebb lehet higgadtan gondolkodni, és könnyebben reagálhatunk indulatból. Előfordulhat, hogy olyasmit mondunk vagy teszünk, ami tovább növeli a konfliktust a másik szülővel.

Nem mindig könnyű felismerni, mi zajlik bennünk, honnan erednek ezek az érzések, és hogyan hatnak a gyermekünkkel vagy a másik szülővel való kapcsolatunkra. Ennek felismerése és tudatos kezelése azonban tanulható, és szükség esetén szakember segítségével is támogatható.

Az önmagunkról való gondoskodás ebben az időszakban nem önzés, hanem a szülői jelenlét egyik fontos feltétele. A pihenés, egy séta, a mozgás, egy baráttal való beszélgetés vagy akár néhány perc, amit magunkra fordítunk, segíthet abban, hogy legyen erőnk kapcsolódni gyermekünkhöz és helytállni a nehéz helyzetekben. Ha pedig úgy érezzük, hogy egyedül már nehéz megbirkózni mindezzel, kérjünk segítséget.

A különválás tehát nemcsak valaminek a vége. Egy új szülői működés kezdete is lehet.

Ennek az új működésnek pedig része, hogy hogyan tudunk a gyermekünk másik szülőjével együttműködni akkor is, ha párként már nem folytatjuk tovább.

Erről szól a közös szülőség.